A nevem hallatán – Love Story – 7. befejező rész
Könnyáztatta szempilláim alól félve emelem rá tekintetem, torkomban gombóc van. Legbelül pedig már siratom kettőnket, holott soha nem is volt ilyen.
Könnyáztatta szempilláim alól félve emelem rá tekintetem, torkomban gombóc van. Legbelül pedig már siratom kettőnket, holott soha nem is volt ilyen.
Tudom, hogy mondanom kellene valamit, de nem jön ki hang a torkomon. Egyre jobban pusztított a csend.
Azonnal indulnék is vissza a konyhába, ám ekkor megragadja a kezem. Ijedten fordulok vissza.
Villámcsapásként ért a dolog. Nem gondoltam, hogy baj van.
Agyamra hirtelen valami bénító köd borul és fogalmam sincs, hogy mi a frászt csináljak.
Megrázom a fejem, mintha attól eltűnnének a gondolatok belőle. A gondolatok amik eddig is fogva tartottak…
A vér is megfagy bennem egy pillanatra. A múlt árnyai az arcomba csapják a rideg valóságot.
Védjegyeddé vált borostás arcodon szád apró mosolyra húzódik. Elkapom a tekintetem és csak óvatosan merek újra rád pillantani, mert érzem, hogy arcomat elöntötte a pír.
Biztos, hogy csak a körülmények és a külvilág a felelős minden rosszért, ami veled történik?
Hosszú utat jártam be. Hosszú, kacskaringós utat, olykor hihetetlen magasságokat megjárva, ahonnan biztos volt az út lefele és még lejjebb.